Január elsején Szlovákia önállóságának 20. évfordulójára kerül sor. Ez elég hosszú idő, hogy számot lehessen vetni a megvalósult tervekkel, illetve a nem teljesült ígéretekkel. Tudvalevő, hogy az önálló ország nem a nép akaratából, hanem politikai érdekek és akarat maitt jött létre.

Az elmúlt húsz évet három szakaszra oszthatnánk. Az első, amely 1998-ig tartott, a nemzeti elszigetelődés, a gazdasági visszaesés, a nemzetiségi intolerancia időszaka volt. Ezt követte a 2006-ig tejedő szakasz, erre a gazdasági talpraállás, az európai és euro-atlanti integráció és a szlovák-magyar közeledés volt a jellemző. Ekkor a Magyar Közösség Pártja elődje, a Magyar Koalíció Pártja is a kormány tagja volt, ezáltal mi is elősegítetteük az említett pozitív folyamatokat. 2006-tól a mai napig tartó időszak ismét a gazdasági hanyatlás korszaka, amelyben újra felerősödött a többségi társadalom intoleranciája – sokkal szofisztikáltabban, mint ahogy ezt korábban tapasztalhattuk.

Az elmúlt húsz év azt is megmutatta, hogy a nemzeti fejlődés szempontjából milyen fontos Szlovákia többségi nemzete számára az állami keret. Ahogy a gyermek számára a család, a nemzet számára az állam biztosítja a nemzeti identitás fejlődését. Ebből az is következik, hogy a szlovákiai magyarság megmaradásának záloga saját önkormányzatisága lehet. Az idei népszámlálási adatok, melyek megmutatták, hogy 110 ezerrel vagyunk kevesebben, mint húsz évvel ezelőtt, cselekvésre kell, hogy ösztönözzenek mindnyájunkat. Csakis a Nyugat-Európában jól működő kisebbségi modellek átvétele biztosíthatja megmaradásunkat és további gyarapodásunkat.

Az elkövetkező húsz évnek arról is kell szólnia, hogy Szlovákia mindenkié, mindannyiunké legyen, tekintet nélkül a nemzetiségi, faji, etnikai hovatartozásra.