(„Riško elengedte a léggömböt”)

Az, hogy ebben a koalícióban benne van az előrehozott választások lehetősége, sokan, sok helyütt mondták. Mégis voltak, akik állították, hogy az időközben négyről hatpártivá bővült koalíciót (OKS és az Egyszerű Emberek csoportja) összetartja majd a felelősség és a félelem Robert Fico visszajövetelétől. Nem így történt. Ami meglepő, hogy az eurokonform pártok vesztét mégis az eurókérdés okozta.

Le kell szögeznem, hogy az euróvédősánc kérdésében nincs jó megoldás. Annak a helyzetnek a megoldása, ahová mostanra az eurózóna és a világgazdaság jutott, komoly áldozatokat követel. Anyagi tekintetben is. Egyrészt visszás, ha az egyharmados fizetéssel és nyugdíjakkal rendelkező Szlovákiának kell mentenie a kövérre hizlalt görögöket. Másrészt tudjuk azt is, hogy a német és francia bankok megmentése nélkül az eurózóna jövője is elképzelhetetlen. Szlovákiának pedig nyitott országként szüksége van a nyugati felvevőpiacokra.

A problémát az SaS már fél éve is látta, véleménye azóta sem változott. Mikor kiderült, hogy a nép körében szintén népszerűségnek örvend a védősánc elutasítása, az egész ügy onnantól kezdve nemcsak a görög, hanem az SaS mentőövévé is vált. Ha úgy tetszik, a visszatérés mentőövévé, s ezzel növelhető a pártpreferencia.

Az SaS elvhű kiállása ugyanakkor precedenst is teremtett a térségben. Először történt meg ugyanis, hogy egy kis ország kis pártja szembe mert menni Európával, és kitartott, legyen ennek bármilyen ára. A felvidéki magyar politizálás számára komoly tanulság, hogy a megmaradás érdekében lehet nemet is mondani, és nemcsak mindenben sodródni a szlovák „demokrata” árral.

Továbbá el kell mondani azt is, hogy valahol maga a jobboldal és a szlovák „demokraták” is ludasok abban, hogy kormányaik rendre felbomlanak. Türelmetlenek egymással szemben. Az ún. demokratikus sajtó pedig előszeretettel „végzi ki“ a demokratikusan gondolkodó pártokat (most az SaS, korábban az MKP), mindent megtéve annak érdekében, hogy szélsőséges pártként tüntessék fel azokat, akik elvhűek, időnként önálló véleményt fogalmaznak meg, és kilógnak a többségi „demokraták” soraiból. Ezzel kapcsolatban felfokozott kíváncsisággal figyelem, miként viszonyulnak a szlovák „demokraták” az OKS hozzáállásához, hiszen négyből hárman nem adtak bizalmat Radičová kormányának…

Az MKP feladata ebben a helyzetben újra elnyerni a szlovákiai magyar választók bizalmát, hogy a magyarság megmaradását, Dél-Szlovákia gazdasági felzárkózását szolgáló munkáját a szlovák parlamentben is folytathassa.

Megjelent az Új Szó "Lövészárok" c. mellékletében.

Szerző: Berényi József  2011.10.13. 15:02 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://berenyijozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr843334051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása