Alig több mint 130 nappal vagyunk a választások előtt. Több párt már hónapok óta óriásplakátok, hirdetések tömegét zúdítja a választókra. Mindez pedig tetemes költségekkel jár. A felhasznált összeg kétségkívül sokkal értelmesebb módon, a magamutogatásnál jóval fontosabb és ésszerűbb célokra is felhasználható lenne.

Vajon mennyire tekinthető felelős politikusi hozzáállásnak, hogy miközben jó néhány magyar kisiskolát a pénzhiány miatt bezárás fenyeget, egyesek euró százezreket szórnak el már a választásokat megelőző évben? A sajtóból már tudjuk, hogy a Smer kampánya körülbelül 3 millió euróba kerül majd, a Most-Hídé pedig 1,3 millióba. Az MKP nagyjából 600 ezer eurót tervez kampányköltségek finanszírozására.

Összehasonlításképpen: egy magyar tannyelvű 1-4-es kisiskola 40 tanulóval évi 90 000 euróból fenntartható. A Most-Híd és az MKP kampánykiadásaiból 19 kisiskolát tarthatnánk fenn egy évig. Szlovákiai magyar viszonylatban ezért különösen nyomasztó, hogy a magyar választókat megszólító két nagy politikai tömörülés egymásnak feszülve, szükségtelenül nagy anyagiakat elherdálva, egymástól próbálja elhalászni a szavazatokat.

tuntetes_komarom_2015_09_25_00003.jpg

Ezért ismételten hangsúlyozom, tapasztaljuk és jogosnak tartjuk a választók elvárását, amely összefogásra, közös indulásra ösztönözne bennünket. Sajnálatos, hogy csak az MKP részéről van szándék a koalíciókötésre. Lehet, hogy néhányan ezt populizmusnak tekintik, de együttindulás esetén a kampányköltségek jelentősen csökkennének, és közös megegyezéssel ténylegesen a kisiskolák fenntartására fordíthatnánk azokat. Csakis rajtunk múlik, még most sem késő.

Emellett meggyőződésünk, hogy a Magyar Közösség Pártja egyedül is parlamenti párttá tud lenni, de az erős magyar érdekképviselet szempontjából a közös indulás az egész magyar közösség megítélésén javítana. Hiszen az is tény, hogy sok szlovák politikus mosolyog a markába látva megosztottságunkat.

Ha visszatekintünk az elmúlt 25 évre, láthatjuk, a szlovák pártok akkor támogattak magyar kezdeményezéseket, ha azt az Európai Unió elvárta, vagy ha más témában szükség volt szavazatainkra. Az MKP a parlamentbe jutásra nem célként, hanem eszközként tekint. Eszközre, amely közösségünk megmaradását és gyarapodását segítheti elő.

tuntetes_komarom_2015_09_25_00187.jpg

Miközben a jobboldali pártok egymást próbálják legyőzni, a Smer ismét erősödik. Fennáll a veszélye annak, ha folytatódik ez a trend, a választások után ismét egypárti kormánya lesz az országnak. Felelős politizálás szükséges tehát. Különösen igaz ez a szlovákiai magyar érdekképviselet szempontjából. Még mindig nincs késő újraértelmezni a politikai felelősség fogalmát, és átérezni annak valódi súlyát.

 Berényi József, az MKP elnöke

Szerző: Berényi József  2015.10.21. 10:05 Szólj hozzá!

Címkék: kampány választások koalíció kisiskolák MKP Most-Híd Berényi József óriásplakátok

A bejegyzés trackback címe:

https://berenyijozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr808008899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása