Kilenc évvel az európai uniós tagságunk után felemás érzésekkel tudok viszonyulni az Európai Unióhoz. Gazdasági és szociális szempontból az EU-s tagságunk segítséget jelent, hiszen ma szinte nincs Szlovákiában olyan közberuházás, amelyben ne lenne valamilyen uniós támogatás – kisebb vagy nagyobb mértékben. Sok iskolát, utat, játszóteret, járdát – és sorolhatnám sokáig – nem sikerült volna felújítani az elmúlt kilenc évben. Emellett viszont, ha a mezőgazdaságot nézzük, tény és való, hogy a mai napig nem sikerült kiegyenlíteni a nyugati és keleti országok gazdáinak támogatását, nincs egészséges versenyhelyzet, sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak a szlovákiai és általában a kelet-európai gazdák, mint nyugat-európai társaik, ami nyilván nem igazságos.
Kép: jefslovakia.eu
Emellett azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a schengeni rendszernek köszönhetően ma szabadon járhatunk Európában. Számunkra elsődlegesen Magyarország tekintetében fontos, hogy nincs ellenőrzés a határon. Akik 1989 előtt is jártak Magyarországra, pontosan tudják értékelni a mai, teljesen más helyzetet, amikor is senkit sem aláznak meg a határátkelőhelyeken, szabad a személyforgalom, az áruforgalom, és ami hasonlóan fontos, szabad a kultúra forgalma a két ország között. Szlovákia és Magyarország feltehetően soha nem jutott volna el oda, hogy meg tudott volna állapodni egy olyan rendszerben, amilyet az Európai Unió szinte automatikusan biztosított a számunkra.
A magyarság szempontjából az európai intézményekhez való csatlakozási időszak volt talán a legkedvezőbb a rendszerváltás óta. Hiszen a kisebbségi nyelvtörvény első változata, a névhasználatról szóló törvény, a táblatörvény, a Selye János Egyetem éppen az európai csatlakozásnak köszönhetően valósult meg. És ezzel be is fejezhetjük a sort. Sajnos a szlovákiai csatlakozás után a kisebbségpolitika dinamikája megtört, sőt 2006 és 2010 között Fico hatalomra kerülésekor kiderült, hogy az Európai Unió tulajdonképpen fogatlan oroszlán, ha egy tagországon belül a kormányzat kisebbségellenes politikát folytat. Nincs olyan európai jogi norma, melybe kapaszkodni lehetne, csak ajánlások fogalmazódnak meg az európai színtéren a kisebbségeket illetően.
Ezért tudta Robert Fico hatályba léptetni a nyelvtörvényt nagyon jelentős megszigorításokkal, vagyis büntetések bevezetésével, ezért tudta újraerősíteni a parlament a beneši dekrétumokat, s folytathatnánk. A jövőre esedékes európai parlamenti választásoknak ma az egyik legnagyobb kihívása az, hogyan tudjuk úgy alakítani az Európai Unió jogrendszerét, hogy az unió újra kisebbségbarát legyen. Ezen a területen rendkívül fontosak az európai polgári kezdeményezések, amelyek majd arról szólnak, hogy igenis legyen egy olyan keretegyezmény, amely nemcsak ajánlásokat fogalmaz meg a tagországok felé, hanem konkrét jogi norma alapján védi az unióban élő őshonos nemzeti közösségeket. Jó lehetőség van rá, hogy ez a közeljövőben megvalósuljon.
Egy nagy összefogással lehetséges a 2014-es európai parlamenti választások után, hogy jogi normaként végre az EU is elfogadjon egy ilyen kisebbségvédelmi keretegyezményt, amely kötelező érvényű a tagországokra, és ismét nemcsak az érdekek, hanem az értékek Európájává teszi az Európai Uniót.
Berényi József